Magyar Pulitzer-emlékdíj

         
     

HÍREK, PÁLYÁZAT

         
         
         
 

ÁTADTÁK A PULITZER-EMLÉKDÍJAKAT

Budapest,2014. március 30.

nyomtatóbarát verzió

Huszonnegyedik alkalommal adták át ma délelőtt a Joseph Pulitzer-emlékdíjakat a budai Remíz étteremben

Négy hazai, kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságíró vehette át idén a huszonnegyedik alkalommal kiosztott Joseph Pulitzer-emlékdíjakat,  hazai sajtó talán legrangosabb elismerését, vasárnap Budapesten.

Az M1 televíziós csatornán futó On The Spot alkotói Cseke Eszter és S. Takács András

televíziós riporteri, szerkesztői, műsorvezetői tevékenységükért.

Az idei életműdíjas Érdi Sándor lett, aki 1976 és 1999 között volt

a Magyar Televízió munkatársa, egyebek között művészeti igazgatója.

Az írott sajtóban végzett újságírói munkásságáért

Joseph Pulitzer-emlékdíjban részesült Rényi Pál Dániel, a Magyar Narancs újságírója.

A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fabry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította, a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselői számára – Joseph Pulitzer magyar származású, amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével. A díjakért három kategóriában lehetett pályázni. A Kuratórium értékelte a beérkezett pályaműveket és fenntartotta magának a jogot nem pályázók kitüntetésére is.

További információ:

Telefon: +0620 320-8342; E-mail: pulitzer@pulitzer.hu

 
         
         
     

 
         
 

KEZDŐLAP | DÍJAZOTTAK | TÖRTÉNET | KURÁTOROK | HÍREK PÁLYÁZAT | JOGI HÁTTÉR | KAPCSOLAT

 
   

Copyright (c) 1989-2015. Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány. Minden jog fenntartva!